A SAPA Fehérvár AV19 csapata kedden Bolzanóban lépett jégre az osztrák jégkorongbajnokság, az EBEL rájátszásában. A négy győzelemig tartó negyeddöntős párharcban a pályaelőnnyel induló Bozen Foxes már 2-0-ra vezetett a találkozó előtt, így nem várt könnyű meccs Marty Raymond fiaira. A lenyűgöző, még mindig havas alpesi táj, a dél-tiroli vendégszeretet, a ragyogó Óváros, és az izgalmakat ígérő meccs minket is Bolzanóba csábított. On Tour Bozen, avagy Gyuri és Marci a Rókalyukban. Képes beszámolónk.
A reggel hat órás indulás kicsit érzékenyen érintette a hétemberes bolzanói különítmény egyetemista részlegét, de 840 km nem kis falat, így sikerült időben megtölteni az idegenbeli Volán-meccsek lassan állandó kellékét, a sárga Zafira taxit. Száguldás az M1-en, mire a Nap melegen kezdett sütni, már a Sógoroknál jártunk. Az első, ami feltűnt menet közben, a szélkerekek számának mintegy megtízszereződése a magyar oldalhoz képest. A Nyugat szele, ugye...
A második, ami feltűnt, a szembe jövő "kövek" méretének drasztikus növekedése volt, ahogy haladtunk a jó öreg Alpok felé. A hegyek csúcsán még némi hó is világított (visszafele, éjszaka szó szerint). Érdekes volt tapasztalni az autós kultúra változását országról országra. Az ideges magyarok közül felüdülés volt megérkezni az udvarias, türelmes osztrákokhoz, pedig náluk enyhén szólva sem a Suzuki az átlagos autómárka... Az olaszok pedig... a papparapuppi mentalitás minden kormánymozdulatokból átjön. Autópályán centikre mögéd jönnek, villognak, indexet kattintgatnak, majd ha végre útjukra engeded őket, kedélyesen megköszönik, és mosolyognak. De városban sincs fél másodperced sem tökölni, már dudálnak és integetnek. A parkolás pedig, zseniális. Egy mondatban úgy tudnám megfogalmazni: Játék határok nélkül...
Legalább a csarnokot könnyű volt megtalálni a városon belül, három körforgalom választja el az autópálya-lehajtótól. Gyors Rókalyuk-körbejárás után tapasztaltuk, hogy a kora délutáni szieszta közepén esély sincs arra, hogy a négy órával később kezdődő meccsre nyitva tartó pénztárat találjunk... Sebaj, akkor irány az Óváros!
Bolzano csendes, százezres alpesi kisváros, amelyet egy kisebb folyó, és az annak völgyében haladó autópálya oszt két részre. A csarnok a déli, modern városfélben található, aminek képe megegyezik a többi hasonló, alpesi völgyben elterülő francia vagy olasz városéval: párhuzamos utcák, új építésű, üveges épületek, irodák, plázák és boltok, na és a csodálatos Paprika Sexy Disco, ahová máig bánjuk, hogy nem néztünk be a meccs után... Északon találjuk az Óvárost, amin még látszanak a középkorra tehető virágzás nyomai: szűk, sikátorszerű utcák, tágas, szép főtér, régi kereskedőházak, templom, és körben a hatalmas, hófödte hegycsúcsok...
Van néhány jó ötlet Belváros-kezelésből, amit érdemes lenne eltanulni a derék dél-tiroliaktól (merthogy Bolzano, német nevén Bozen ennek az autonóm tartománynak is a székhelye, így minden kétnyelvű a városban). Például, a teljes óvárosi rész sétáló, az idetévedő autóknak pedig mélygarázsok egész rendszere áll rendelkezésre, korrekt áron. A másik, a kulcsra zárható szelektív kukák, a hajléktalan-mentesítés egyik remek eszköze. Ami viszont érdekes látványt nyújtott, azok a belső városrész több pontján feltűnő pálmafa-csoportok voltak. Mediterrán hangulat, háttérben háromezres hegyekkel... Ami még szembetűnő volt, hogy itt tényleg mindenki bringával közlekedik! És nem sokat szórakoznak a biztonsággal, egy laza lakattal összekötik a kereket a vázzal. Bíznak egymásban.
Sok időnk nem maradt, de kényelmesen körbesétáltuk a hangulatos, szép Óvárost. Utcák, terek, épületek, virág- és zöldségpiac, sör, fagyi, pizza, pózolás és fotók, még a főteret vigyázó oroszlánt is sikerült Volán-szerelésbe öltöztetni, aztán irány a meccs!
A pénztáraknál újabb meglepetés: öt perccel a kezdés előtt még tömött sorokban állnak az olaszok jegyért. Úgy látszik, tényleg semmit nem sietnek el... A már mezbe és sálakba öltözött brigád tekintetek kereszttüzében jut be a csarnokba, ahol, mint kiderült, a néhány ember kedvéért nem nyitották meg a vendégszektort, így nyolc euróval drágábban, a bolzanóiak közül, az oldallelátóról figyelhettük az eseményeket... De ezek a tekintetek a legkevésbé sem voltak ellenségesek, inkább az elismerés sugárzott belőlük, hogy a 2-0-s hátrányban lévő csapatért is elutaztunk hétköznap, közel 900 km távolságba, a hegyek közé.
A csapattagokat is sikerült meglepni, ugyanis egész szép tábor gyűlt össze a vendégkispad mögött. Mint kiderült, a miénk volt az egyetlen anyaországi utazó csoport, hozzánk csatlakozott még körülbelül egy tucat helyi magyar. De még így is sikerült a meccs előtt megtölteni a csarnokot egy zúgó Hajrá, Volánnal. Egészen addig, amíg a szemben lévő kapu mögötti szektort meg nem töltötte a Curva Nene Michi. Az ultrák nincsenek sokan, viszont le a kalappal előttük. Megállás nélkül, hangosan és jó dalokkal buzdították a Rókákat, a meccs második felében a felső szintről leeresztve még egy komoly kis élőképet is összehoztak. A meccs végén pedig, az egész szektor megtapsolta hetünket. Felemelő érzés volt. Ahogy a játékosok viselkedése is: a második harmad közepén Yellow Horn kapott le egy, a kispadra szálló pakkot, majd hátranézett ránk, és a pad tetején átdobva lepasszolta azt nekünk.
A meccs alakulása viszont már kevésbé. Ezúttal is partnerei voltunk az alapvetően jobb erőkből álló, lendületes és nagyon gyors HC Bozennak, de ziccerből sem sikerült betalálni, ez pedig megbosszulta magát. A játékvezetésről inkább ne ejtsünk szót. Mindent elmond, hogy a három gólból mindet hátrányban kapták a fehérváriak, a harmadikat ráadásul öt a három ellen... Ez volt az első találkozó, ami után még Raymond mester is a zebrákat emlegette – jogosan... Hiába játszott tehát jó tempóban, jó védekezéssel a csapat, az emberhátrány végül felőrölte. De jó, tempós meccs volt, amiért, és az egész túra hangulatáért mindenképpen megérte az utazás.
A lefújás után pedig jött az igazi meglepetés. Kifele menet, az oldallelátót az ultráktól elválasztó plexin elkezdtek dörömbölni a folyamatosan minket tapsoló olaszok, és dobták át sálaikat, cserét ajánlva. Ennek nem állhattunk ellen, így ketten is szépséges Hockey Club Bolzano, Curva Nene Michi 1933 sállal gazdagodtunk. A játékosok busza felé tartva pedig összebarátkoztunk Giovanniékkal, akik közös fénykép közben kifejtették, hogy mennyire tisztelnek minket, amiért itt vagyunk, hogy jó meccs volt, és sajnálják, hogy a kiállítások döntöttek, hogy remélik, nyerünk egyet otthon, mert akkor még visszajöhetünk, és hogy lehet, hogy egy páran ellátogatnak Fehérvárra. Na meg olyan bölcsességeket tudhattunk meg a többi ellenfélről, mint "Red Bull is shit, only business..." Ezután kézfogás és pacsi a láthatóan letörten érkező játékosokkal, akik közül némelyiknek legalább kisebb mosolyt sikerült csalni az arcára a busz előtt álló hét fős, tapsoló sorfallal, Kovács Süti mindenki nevében megköszönte nekünk, hogy eljöttünk idáig.
Még néhány matricát is kaptunk ajándékba, miközben udvariasan visszakoztunk a kocsmaajtóból érkező "Bier, bier!" kiáltásokkal a tudtunkra adott meghívások elől, hiszen a csapat nagy részének másnap reggel jelenése volt Pesten. De olasz barátainknak üzenjük, hogy nem felejtettük el a gesztust, és legközelebb folytatjuk! A mottójukat pedig megtanultuk: "Nobody like us, we don't care!"
Folytatás ma este, az Ördögkatlanban. Egy biztos: a sokkal esélyesebb olasz csapat ellen már az eddigi helytállás is remek teljesítmény, egy hazai győzelem pedig minden várakozást felülmúlna! Utána pedig, már bármi megtörténhet... Az Ördög a Róka ellen 4, avagy a Végső Esély!
Ahogy ígértük, a túráról hamarosan videó-összeállítással is jelentkezünk, addig is, nézzétek meg a meccs összefoglalóját!
(Fotók: Molnár Zsolt, Opra György)
